A vacsora és lakodalom helyszínére érkező vendégekre nagy hatással van a helyszín dekorációja. A lélegzetelállító díszítéssel megalapozhatjuk a násznép hangulatát. A helyszín kisugárzása, uralkodó színvilága meghatározza milyen dekoráció illik hozzá. Az esküvői dekoratőrünk segít a javaslataival, amit kiegészíthetünk akár azzal is, hogy inspiráció céljából utánanézünk eddig milyen dekorokat álmodtak meg az adott helyszín díszítésére a menyasszonyok. Ami a kellékeket illeti érdemes akár kölcsönzésben gondolkodni.
A dekoráció stílusát a helyszín uralkodó elemei nagymértékben befolyásolják. Ha a burkolatok jórészt fából vannak bátran tervezhettek vintage vagy rusztikus stílusú dekort, egy villa vagy elegáns étterem hangulata nagyon elegáns dekorációval is fokozható.
A dekorációt a felszolgálás módja is befolyásolja. A tálszervízes felszolgálás sok helyet foglal, el ezzel kevesebb helye marad a dekoráció elemeinek. Táblaasztal esetén erre mindenképpen nagyon figyeljetek oda. Körasztalos elrendezésnél kicsit könnyebb a dolgunk.
A fő asztal dekorációja mindig a leghangsúlyosabb. Minél többen ülnek a menyasszony és a vőlegény mellett, arányosan annál nagyobb dekorációra van szükség. A segítők vacsoraasztala se maradjon díszítés nélkül.
A helyszínnel egyeztessünk, arról mi kerül ki az asztalokra a vendégek érkezésekor. A csodás ízléssel megálmodott varázslatos dekorációt tönkre tehetik az oda nem illő kétliteres üdítős palackok. Az esküvőszervező és a dekoratőr a forgatókönyvben jó, ha minden apró részletet egyeztet ezekkel a látszólag kicsi dolgokról is, ezzel sok kellemetlenséget el lehet kerülni.
A meghitt hangulatot gyertyákkal és mécsesekkel könnyen fokozhatjuk. A vacsora után, amikor a világítás egy részét szokás kikapcsolni kellemes hangulatot teremthetünk velük. Amire érdemes ügyelni, hogy biztonságos tartókat válasszunk hozzájuk. A fotósokkal érdemes előre egyeztetni, hogy a dekorációról legyen emléketek még a vendégek érkezése előtt.
A dekoráció az esküvő fontos eleme. Szerencsés, ha a színvilág illetve stílus mindenen megjelenik, az esküvői meghívótól kezdve az ültetőkártyákon át a helyszín dekorációig. Az esküvőszervezőtök segít összehangolni mindent, ami ezzel kapcsolatos. Az esküvői dekoráció kölcsönözhető is, ezzel sokat spórolhattok. Terítők, székszoknyák, vázák, gyertyatartók, dekorációs kellékek szinte végtelen arzenáljából válogathattok az oltárelőtt.hu webáruházban.