Wedding Varga

Wedding Varga “esküvő kettesben” előkészítésére és kivitelezésére szakosodott. Tavasszal és kora nyáron Bécs, Salzburg és Velence, majd a mediterrán szigetek, Korfu, Santorini, Rhodos, és ez évben egészen December közepéig a Török Riviéra Antalya az, ahol előre egyeztetett időpont szerint az esküvő megrendezésében – kevés kivételtől eltekintve – személyesen is közreműködünk.
yeniWedding Varga “esküvő kettesben” előkészítésére és kivitelezésére szakosodott. Tavasszal és kora nyáron Bécs, Salzburg és Velence, majd a mediterrán szigetek, Korfu, Santorini, Rhodos, és ez évben egészen December közepéig a Török Riviéra Antalya az, ahol előre egyeztetett időpont szerint az esküvő megrendezésében – kevés kivételtől eltekintve – személyesen is közreműködünk.
A megtervezéstől a kivitelezésig, a megérkezéstől az elutazásig minden tekintetben rendelkezésre állunk a helyszínen. Amennyiben két helyszín egy időpontra esik, olyan megbízható partner veszi át a közreműködést, mint pl. Antalyán a Wedding City Antalya, vagy Santorinin az Anna Wedding.
Korfun, Rhodoson és Antalyán úgyszintén személyes közreműködéssel, Krétán, Santorinin pedig helyi fotóssal lehetőség van a házassági évfordulót ünneplő, vagy az ez évben házasságot kötött párok részére csak a fotózást igénybe venni. Amennyiben valaki nem rendelkezik stílusos ruhával, a helyszínen csekély térítés ellenében kölcsönözhető, és így az esetleg meg nem valósítható tengerparti álom egy része mégis valóságként megörökíthető.
Minden az ajánlathoz kapcsolódó kérdéseiket akár telefonon, E-mail-ben, vagy Skyp-on szívesen megválaszoljuk.

Hasonló cikkek
Eldöntöttétek, hogy szeretnétek összeházasodni. Talán eleve így terveztétek, talán az anyagi keretek szabnak határt, de
Életetek egyik legnagyobb és legfontosabb döntése az, amikor elhatározzátok, hogy örök hűséget fogadtok egymásnak, és
Szépség, harmónia, egyediség, és nem utolsó sorban a praktikusság jellemzi a NatuRita esküvői köszönetajándékokat. Natúr,
Sportpályák, játszótér, szabad füves terület, lovas bemutatópálya – az esküvő témájához és hangulatához illeszkedően segítünk
Minden esküvőn ketten fotózunk, mert így több szemszögből is tudjuk dokumentálni a legfontosabb pillanatokat, zsurnaliszta
Mi az ideális helyszín és időpont az esküvői fotózáshoz? Mi más lenne, mint az esküvő!

Írj hozzászólást

Your email address will not be published.

*

A jelen üzenet elfogadásával vagy az oldal meglátogatásával elfogadja a sütik használatát.További információ.     ELFOGADOM
Van már fiókod?: Belépek
Még nem regisztráltál?: Regisztrálok
Szolgáltató vagy?: Partnerkapu

Ügyfélszolgálatunk munkáját chat robot segíti!

A sok érdeklődés miatt először gépi (AUTOMATA) válasz fog segíteni a kérdésed megválaszolásában!

Ha mindent átolvastál vásárlói és bérleti tájékoztató oldalunkon, de még mindig maradt kérdésed, akkor lépj tovább az ügyfélszolgálatra:

Tovább az ügyfélszolgálatra

Miért jó? Mert azonnal választ kapsz a kérdésedre 0-24 órában!

0

Kosár tartalma