Nászajándéklista vagy pénzes boríték?

Mind az ifjú párnak mind a lakodalomba meghívott vendégek számára fejtörést okoz a nászajándék kérdése. A házasulandók számára kínos kérdés, hogy írjanak-e nászajándék listát, vagy inkább a mai modern szokásnak számító borítékos megoldást válasszák, esetleg hagyják a döntés lehetőségét teljesen a vendégek kezében. Ilyenkor viszont elkerülhetetlen a két kávéfőző, két mikrohullámú sütő esete, vagyis haszontalan, felesleges ajándékok sokasága. Az esküvő után pedig törhetjük a fejünket, hogy mit kezdjünk a második kávéfőzővel, evőeszközkészlettel, az ízlésünktől teljesen idegen gyertyatartóval és így tovább.
A nászajándéklistával kapcsolatban a megkérdezettek tábora két félre szakad. Vannak, akik nagyon jó ötletnek tartják és vannak olyanok is, akik megkötve érzik magukat azáltal, hogy meg van szabva nekik, hogy mit vehetnek, ezzel úgy érzik, hogy a saját ítélőképességük van megkérdőjelezve. Továbbá a párok egy részének is kellemetlen feladat behatárolni, hogy mégis mekkora összegű ajándékok szerepeljenek a listán, hogy mindenki találjon kedvére és nem utolsó sorban pénztárcájának megfelelőt, de azért számukra is hasznos legyen.

Néhány főbb alapszabály a nászajándéklista összeállításához azoknak, akik e mellett döntenek. Próbáljunk meg minél szélesebb árkategóriában válogatni, és a tényleg szükséges holmikat rakjuk a listára, kezdve a késkészlettől, ágynemű garnitúrán keresztül egészen akár a lapos televízióig. Bátran írjunk fel színházbérletet, vagy utazási célt, ésszerű határokon belül, hiszen az is elképzelhető hogy a nagyobb ajándékot akár több család, vagy a baráti kör összeállva fogja nekünk elérhetővé tenni. Továbbá gondoljunk azon távoli rokonokra és ismerősökre is, akik nem valószínű, hogy álomutazást fognak nekünk ajándékozni, hogy az apróbb ajándékokból akár többet is megjelölve ők is úgy érezhessék, szintén hasznos ajándékkal szolgálnak. Írjunk minél több tételt a listára, melyet ha elküldünk a meghívottaknak, fel is hívhatjuk rá a figyelmet, hogy nem az összes ajándék megvásárlása a cél, hanem hogy mindenki tudjon válogatni. Kérjük meg az egyik családtagot vagy ismerőst, hogy vezesse nekünk a listát, hogy ki mit jelölt be rajta, így számunkra az ajándékok mivolta meglepetés lesz egy kicsit, hogy melyiket kapjuk meg a listáról. Továbbá leszögezhetjük azt is, hogy a listáról nem kötelező a választás, de már nem szeretnétek több kávéfőző gépet, étkészletet, így ha nem sikerül választani a listáról, inkább tegyék borítékba az ajándékozásra szánt összeget.

A mai világban már eléggé elterjedt szokás, hogy az ifjú pár már a házasságkötés előtt is közös háztartásban él, esetleg már valamelyikőjüknek nem is ez lesz az első házassága, így elég nehéz olyan dologgal meglepni őket, ami biztos tetszeni fog nekik, illetve tényleg szükségük van rá. Ebben az esetben jöhet szóba a pénz ajándékozása nászajándékba, hogy az ifjú pár arra költse az összegyűlt összeget, amire nekik éppen szükségük van. Sokan mégis kínosnak tartják a pénzajándékozást, illetve az ifjú pár is kellemetlenül érzi magát, hogy milyen módon közöljék udvariasan, de mégis egyértelműen, hogy közös életük kezdetéhez inkább pénzre lenne leginkább szükségük. Vagy egyszerűen csak ők maguk szeretnék kiválasztani azt, amire leginkább vágynak és nem akarnak bajlódni a nászajándéklista összeállításával.

Mi a menyasszonytánc?

A lakodalom éjszakáján megrendezett tánc, amelyen a menyasszony utoljára táncol leányként. Legismertebb szertartásos lakodalmi táncunk. Általában a menyasszonytánc időpontja rendszerint éjfélre, vacsora utánra esik, a vőfély táncra szólító szavakkal jelenti be. A táncot is legtöbbször ő kezdi a menyasszonnyal. Számos helyen – a lakodalmi tisztségek hierarchiáját követve –adja át a menyasszonyt a jelesebb vendégeknek, esetleg a lakodalmi rangsor és rokonsági fok figyelembevételével név szerint kiáltja ki a következő táncost. Gyakoribb azonban, hogy néhány forduló után „Eladó a menyasszony!” kiáltással megnyitja az általános részvételt. Tánc előtt a jelentkezők a násznagyok asztalán álló tányérba, kosárba, rostába (ezért nevezik rostatáncnak is) dobják a tánc „váltságdíját” jelentő pénzösszeget, ill. az asztalra helyezik ajándékaikat. Adományukat esetleg a tánc alatt is kézben tartják, felmutatják vagy a ruhaneműt a menyasszony vállára terítik, felajánlásukat pedig a vőfély kikiáltja, pl.: „Egy borjúért táncol a menyasszony!” Jelentős mozzanata a menyasszonytáncnak, hogy a menyasszony a hozzátartozóival táncol, akik ezzel mintegy kifejezik, hogy a családba befogadták.

Amennyiben nem szeretnénk nászajándéklistát írni és inkább maradnánk az ókori Dalmáciai fizetőeszköz (a pénz) gyűjtögetésénél, tehetjük ezt akár menyasszonytánc formájában, melynek különböző hagyományai vannak. Számos humoros, mókás ötlettel adhatjuk még tudtára a meghívottaknak kívánságunkat, illetve arra is léteznek ötletes megoldások, hogy az ajándékozó se érezze kellemetlenül magát egy borítékkal a kezében, hanem valamilyen emlékezetes formában nyújtsa át az ajándékozásra szánt összeget.

Íme néhány versike, mondóka, amit akár a meghívóra is rányomtathatunk, vagy külön papírra nyomtatva a meghívó mellé mellékelhetünk:

„Azt kérded, mit vegyek? Minek örülnének?Megsúgom én halkan: legjobban a pénznek!De nem ám mert mohók vagy sóvárak lennének,hanem mert beleszerettek a saját otthon képébe!Borítékba tedd hát, amit nászajándékra szántál,hogy ott álljon majd neved egy-egy sor téglán!S ha övék lett már az a meghitt négy fal,szíves vendég leszel, bármikor jársz arra!”

Minden kedves Vendég és Rokon Kérünk benneteket, hogy ne vegyétek zokon, De hogy ne halmozódjon öt edénykészlet, Ennek elkerülése végett, Amit ajándékra szánnátok, Inkább kezünkbe borítékba adjátok. Ígérjük, hogy nem vész kárba, Előbb utóbb befektetjük bútorba lakásba.”

Alább pedig a pénz ajándékozására mutatunk néhány ötletet azoknak, akik el sem tudják képzelni, hogy a számukra oly kedves ifjú párnak mindössze egy személytelen borítékot adjanak át. Bármelyiket is valósítják meg, biztos lesz a sikere

Hasonló cikkek
Az esküvő elengedhetetlen dekorációs eleme a virág. Gondoljunk csak bele, hogy hány helyen is jelenik
Szerintem abban mindenki egyetért, hogy az egyik legutolsó dolog, amit az ember az esküvőjén látni
Hazánkban is egyre divatosabb vidéken, egy tanyán, esetleg pajtában megtartani a lakodalmat. Kétség kívül ilyen
Bár kis országunkban nem igazán elterjedt még az esküvő biztosítás -pedig az első 1988-ban köttetett-,
Sokan kiragadnak egy-egy színt, vagy színpárt, amikor megpróbálják megálmodni esküvőjük látványvilágát, de még nem elég
Manapság kis országunkban sok esküvői szolgáltató van. Vannak köztük, akik nagyon sokat tettek már le

Írj hozzászólást

Your email address will not be published.


*


Hasonló cikkek
Az esküvő elengedhetetlen dekorációs eleme a virág. Gondoljunk csak bele, hogy hány helyen is jelenik
Szerintem abban mindenki egyetért, hogy az egyik legutolsó dolog, amit az ember az esküvőjén látni
Hazánkban is egyre divatosabb vidéken, egy tanyán, esetleg pajtában megtartani a lakodalmat. Kétség kívül ilyen
Bár kis országunkban nem igazán elterjedt még az esküvő biztosítás -pedig az első 1988-ban köttetett-,
Sokan kiragadnak egy-egy színt, vagy színpárt, amikor megpróbálják megálmodni esküvőjük látványvilágát, de még nem elég
Manapság kis országunkban sok esküvői szolgáltató van. Vannak köztük, akik nagyon sokat tettek már le
A jelen üzenet elfogadásával vagy az oldal meglátogatásával elfogadja a sütik használatát.További információ.     ELFOGADOM
Van már fiókod?: Belépek
Még nem regisztráltál?: Regisztrálok
Szolgáltató vagy?: Partnerkapu

Ügyfélszolgálatunk munkáját chat robot segíti!

A sok érdeklődés miatt először gépi (AUTOMATA) válasz fog segíteni a kérdésed megválaszolásában!


Ha mindent átolvastál vásárlói és bérleti tájékoztató oldalunkon, de még mindig maradt kérdésed, akkor lépj tovább az ügyfélszolgálatra:


Tovább az ügyfélszolgálatra


Miért jó? Mert azonnal választ kapsz a kérdésedre 0-24 órában!

0

Kosár tartalma