OltárElőtt.hu a Facebook-on!
Címlap

Ülésrend megtervezése

Amennyiben az esküvői vacsorához ültetésrendet is szeretnénk készíteni, az ülésrend tervező funkció nagy segítségünkre lehet. Általában az étterem dolgozói ahol a násznép a vacsorát elkölti, szívesen veszik, ha már kész ülésrenddel tudunk szolgálni a jeles esemény előtt., ezzel is segítve a munkájukat.

Az ülésrend első lépése, hogy felvesszük a szükséges mennyiségű asztalt, majd egyszerűen hozzátársítjuk a már felvett vendéget.

Az ülésrend ablakban egy adott asztalra kattintva a program megmutatja, hogy ki ül az adott asztalnál. A név mellett megjelenik, hogy a felhasználó melyik csoportnak a tagja, ezzel segítve az ésszerű elrendezést. A vendég megjelenő adatai itt is szerkeszthetők.

Egy vendég felvezetésekor nem feltétlenül kell egy asztalhoz leültetni, hiszen az ülésrend általában jóval később születik, mint a vendéglista. Ez viszont azzal járhat, hogy egy-egy vendégről megfeledkezünk és nem kerül rá az ülésrendre. Ezért a program meg tudja mutatni, hogy kik azok, akiket nem ültettünk le egyik asztalhoz sem.

Elkészült ülésrendünket asztalokra bontva tudjuk kinyomtatni.


Ülésrend megtervezése
 
Hirdetés