OltárElőtt.hu a Facebook-on!
Címlap Magazin Hasznos infók, érdekességek Cukrozott mandula mint vendégajándék
cikk1
Olvass bele néhány írásunkba, melyek segíthetnek esküvő megszervezésében. Megtalálhatod az esküvői világ híreit, vagy egy-egy szolgáltató bemutatkozó anyagát is.
cikk4

Cukrozott mandula mint vendégajándék

mandula2A hosszú esküvői hagyományokra visszatekintő cukrozott mandula máig a leggyakoribb köszönetajándék. A szokás eredetileg Olaszországból és más déli országokból származik, onnan terjedt el széles körben, hogy az ifjú pár jelképesen öt szem cukrozott mandulával köszöni meg a násznép tagjainak a részvételt az esküvőn, mivel úgy tartják, hogy a vendégek megajándékozása szerencsét és boldogságot hoz majd a házasságra. A mandulát általában tüllbe fogják, amit szalaggal kötnek össze és esetleg virággal, kártyával vagy egyéb elemekkel is dekorálnak.

Miért éppen a cukrozott mandula?

Mert a mandula kissé kesernyés alapíze és a cukorbevonat édessége egyszerre szimbolizálják az ellentéteket és a harmonikus egységet. A hagyományos értelmezés ebből kiindulva állítja párhuzamba a cukrozott mandulával a frissen egybekelt pár személyiségének különbözőségét és kettőjük harmonikus egészét mint házaspár.

Milyen színű legyen a mandula?

A hagyományos esküvői cukrozott mandula fehér, de mára tulajdonképpen jó néhány más szín is kapható és minden további nélkül használható is köszönetajándékként. A cukrozott mandula színe egyébként általában pasztell árnyalat, legtöbbször fehér, világoskék, világoszöld, világoslila, világosrózsaszín, halvány narancs illetve ezüst vagy arany. Ugyan kapható különböző csokoládés bevonatokkal is mandula, de ezek nem ajánlottak esküvői köszönetajándékként, mivel a bevonatuk könnyen megolvadhat, ellentétben az ellenállóbb felületű cukrozott változattal.

Miért éppen öt cukrozott mandulát rejt egy esküvői bonbonier?

A tüllbe kötött esküvői cukrozott mandulák mindegyike saját jelentéstartalommal bír, melyek a következők: szerelem, boldogság, termékenység, egészség és jólét.

Hogyan adjuk át?

A köszönetajándékot kombinálhatjuk az ültetőkártyával vagy a dekoráció más elemeivel is. Ebben az esetben a kis ajándékok már megérkezéskor is a terített asztalon várják a vendégeket. De a köszönetajándékokat egy mutatós kosárból szétosztva néhány kedves szó kíséretében személyesen is átadhatja az ifjú pár a vendégeknek az este folyamán.

Csak tüll és szalag lehet?

A tüllel kombinált bonbonier azért olyan népszerű, mert könnyen elkészíthető, akár házilag is. Nem kell hozzá más, mint egy tüllből kivágott négyzet vagy kör, egy szalag és persze a cukrozott mandulák. De természetesen bármilyen más csomagolási mód is szóba jöhet! Így tehetjük őket pl. papírból vagy fémből készült kis bonbonos dobozba, mini papírtölcsérbe, organza zacskóba stb., hiszen csak kreativitásunk kérdése, hogy megtaláljuk az esküvői dekorációnkhoz legjobban illő megoldást!




Cukrozott mandula mint vendégajándék
 
Hirdetés

Az esküvő szervezés buktatói

bride_oopsAz esküvő legnagyobb buktatója talán maga az idő. Sokan azt gondolják, hogy „egy egész estés bulit megszervezek néhány hét alatt”, de sajnos ez nagyon ritkán van így. Figyelembe kell venni, hogy amennyi dolgot szeretnénk (ruha, gyűrű, torta, autó…stb), annyi szolgáltatónak kell utána járni, egyeztetni akár többször is, szerződést aláírni… Ez bizony a mindennapok mellett nem csak pár napos, hetes szervezést igényel. Ha valaki nem kezdi el időben a szervezést sajnos kompromisszumokat kell kötnie, vagyis egy-egy dolgot máshogy kell elfogadnia, mint ahogy megálmodott, vagy akár le is kell mondania róla.
Hirdetés